Egy álomképekkel teli világban a valóság fájni tud.

Hát hol is kezdjem....
Annyira sírhatnékom van. Kell egy hely ahol mindent kiírhatok magamból. Ahol nem köt senki bele abba amit mondok, amit csinálok. Ahol senkinek és semminek nem kell megfelelni, engem az nem érdekel, ha senki se olvassa el, csak kitudjam magamból írni, amit érzek, mert az segít.
Nincs jo kedvem, és nem tudom miért. De ugy érzem senki vagyok. Senkinek se vagyok a valakije. Csak vagyok... Egy emberen kivül nincs senkim akivel hétvégente ellehetnék. És ha ő nem ér rá én csak itthon tudok lenni. Mindenki messzebb lakik tőlem : /
Csak tudnám minek kell ennyit szenvedni....